20 Mar, 2026 11:02 Itthon

Putyin volt tolmácsa fog őrködni a magyar választások tisztasága felett

Az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének főtitkára valamiért ragaszkodik Daria Bojarszkaja megbízásához, pedig Lengyelországból már kitiltották.

20 Mar, 2026 10:42 Itthon

Államfői pénzosztás: Sulyok 500 ezret adott egy koraszülött alapítványnak, 2,5 milliót egy hegymászónak

A hivatalban lévő köztársasági elnök, az exállamfők és Kövér László házelnök összesen 112 millió forintot adományozott különböző szervezeteknek. Ez a teljes, idén elkölthető összeg harmada, pedig még csak március van. Sulyok kerékpáros és hegymászó akciót támogatott, valamint erdélyi intézménynek vett gyümölcsfeldolgozót, Kövér egy futballklubnak és egy plébániának adományozott.

20 Mar, 2026 10:17 Itthon

Visszalép a „legerősebb ellenzéki párt javára” a Jobbik szabolcsi képviselőjelöltje, Földi István

„A párt jelenlegi helyzetében felelősséggel tartozom nemcsak magamért, hanem mindazokért, akik hittek bennem, és mindazért az ügyért, amiért elindultam” – írja a politikus, akit 2022-ben a Jobbik alelnökének élettársa erőszakkal vádolt meg.

20 Mar, 2026 10:11 Itthon

Kizárták a pártból a DK kecskeméti képviselőjelöltjét, aki visszalépett az indulástól

A Demokratikus Koalíció szerint megzsarolták, és végül „fontosabb neki a pénz és a pozíció, mint a kormányváltás”. Kopping Rita szerint aki azt állítja, hogy neki nem a NER leváltása a legfontosabb, nem mond igazat.

20 Mar, 2026 10:02 Itthon

Bombával fenyegette az iskoláját, még aznap elfogták

Három tizenéves diákot közveszéllyel fenyegetés miatt hallgatták ki.

20 Mar, 2026 09:15 Itthon

Orbán Balázs szerint "vannak közös céljaik" a Tisza menetén ukrán zászlóval provokáló szervezettel

A Fidesz kampányfőnöke nem örült az ukrán zászlós provokációra vonatkozó kérdéseknek és próbálta megmagyarázni, mégis milyen kapcsolatban vannak az akciót szervező Digitális Demokrációfejlesztési Ügynökséggel. Orbán Balázs szerint Magyar Péterre ráuntak az emberek, Orbán Viktorra kíváncsiak és most jönnek elő a fideszes szavazók

20 Mar, 2026 08:05 Itthon

Mégsem tartott kampányeseményt egy iskolában Rost Andrea fideszes ellenfele

A megyei főispán inkább el sem ment saját fórumára, miután rájöttek, aggályos lehet az általános iskolába meghirdetett fideszes kampányesemény. Mivel a tanítás után lett volna a rendezvény, a hivatalos választási szerv szerint jogilag rendben van, de állítólag „jobb a békesség” alapon mégis lefújták Berkó Attila részvételét.

20 Mar, 2026 07:41 Itthon

Gyenge fagy és 17 fokos meleg is vár ránk hétvégén

Változatos és változékony időjárás jellemzi a hétből hátralévő pár nap időjárását, megnövekszik a felhőzet, de azért napsütés is lesz.

20 Mar, 2026 06:45 Itthon

Stratégiai partner lesz egy amerikai szivacsgyár, a Bükk-Sajó vidékén létesítenek „nettó zéró” kibocsátású ipari övezetet 

300 millió forintot adnak a vármegyei önkormányzati tisztviselők béremelésére is. 

20 Mar, 2026 06:00 Itthon

Aranyvécé, receptnek álcázott propaganda, EU-csúcs a vétó árnyékában – itt a HVG hírpodcastja

Szokatlan recepteket ajánl a Mindmegette, de aki akar, süthet kijevi csirkét külső támogatással. Az állam már el is adta a Szőlő utcai javítóintézet épületét. 30 millió forintért épült vizesblokk Matolcsy György egykori jegybankelnök irodájában. Keresztezik egymást az országjárások. Magyarország blokkol. A 21 kutatóközpont felmérése szerint már csak a falvakban vezet a Fidesz. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!

20 Mar, 2026 05:48 Itthon

Kocsis Máté az MNB-botrányról: Ha igaz, amit az újságírók mondanak, Matolcsy Ádámnak börtönben van a helye

A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt egy tapolcai fórumon, hogy nem szeretnék a hátukon púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyét.

20 Mar, 2026 05:05 Itthon

Marabu Féknyúz: Mi legyen, főnök?

Hol a három millió?